8 Híres Sorokat a Költészet, Honnan jöttek, Mit Jelentenek

A Erzsébet játszik, hogy a tragikus háború költők, magyar irodalom, áldott valami hihetetlenül megindító ügyesen felépített vers.,

számtalan millió sorból gyönyörű költészet, néhány sor rezonált egy sokkal szélesebb közönség, hogy néhány a legemlékezetesebb és idézett szavak angol nyelven. Néhányan végtelenül átfogalmazzák az újságcímeket vagy a népszerű kultúrát; mások inspiráló idézetekként találnak új hívást., De sokkal összetettebbek, mint amilyennek látszanak, amikor kiveszik őket a kontextusból, és ebben a cikkben megnézzük, honnan származnak ezek a híres idézetek, ki írta őket, és mit jelentenek valójában.

“lenni vagy nem lenni: ez a kérdés”

jeles drámaírónknak köszönhetjük az angol nyelv egyik leghíresebb idézetét., William Shakespeare írta ezeket a halhatatlan sorok Hamlet, illetve azt, hogy jobban értelme őket, vessünk egy pillantást néhány sort:
“lenni, vagy nem lenni: az itt a kérdés:
akkor nemesb-E a fejében, hogy szenved,
A hevederek, nyilak felháborító vagyont,
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki? Meghalni: aludni;
Nem több; s egy álom által, hogy azt mondom, vége
A szíve fáj, s az ezer természetes sokkok
a test örököse, ez a beteljesülés
Áhítattal, hogy bárcsak lenne.,”
maga Hamlet mondta, ezek a szavak lényegében arról szólnak, hogy jobb – e élni-szembenézni a bajokkal – vagy meghalni, és megszabadulni tőlük. A következmény itt az, hogy az élet fájdalma elkerülhetetlen-a ” felháborító szerencse “ezt a sorsot tárolja számunkra, és nekünk kell választanunk, hogy szembenézünk-e a” bajok tengerével”, vagy halálba zárjuk őket. Az Elizabetánok azonban úgy vélték, hogy azok, akik öngyilkosságot követtek el, örökké Átkozottak lesznek (később ebben a mondásban “valami halál utáni rettegésére” utal) – ami további bonyolultságot ad Hamlet dilemmájához., Az élet, azt jelenti, rossz; de a halál rosszabb lehet. Ez egy finomság, amelyet figyelmen kívül hagy a népi kultúrában erre a beszédre való számos hivatkozás.

“‘jobb szeretni és elveszíteni, mint soha, hogy egyáltalán szeressen’

a nemrég elhunyt (vagy általában a közelmúltban dömpingelt) kedvenc idézete, ez a sor valójában nem utal valakire, aki elvesztette szeretőjét., A teljes idézet:
“igaznak tartom, ami történt;
úgy érzem, amikor a legjobban bánok;
‘ jobb, ha szerettél és veszítettél
mint soha, hogy egyáltalán nem szerettél.”
Alfred, Lord Tennyson írta (valószínűleg tisztán plátói) barátságáról Arthur Henry Hallammal, aki hirtelen agyvérzésben halt meg. Az In Memoriam A. H. H. című vers tizenhét évbe telt Tennyson írására, feltárva, hogy barátja halála milyen mélyen érintette őt. A temetési elegytől eltérően azonban nagyobb fogalmakat tükröz, például a természet kegyetlenségét és a halált., A vers is kérdéseket vet fel az összecsapás között a hagyományos Bibliai meggyőződésre, valamint az elméletek, a modern tudósok az evolúciót (megjelent, csak már Darwin előtt is bemutatta az elmélet a fajok eredete); a vers másik híres vonal “a Természet, az ösztön hajt”, amely azt sugallja, hogy az ötlet, hogy a természet nem lehet irányadó, isteni beavatkozás.

“Tread lágyan mert futófelület álmaim”

Ez a gyönyörű vonal William Butler Yeats (1865-1939) rövid versét fejezi be, melynek címe Aedh Wishes for the Cloths of Heaven. A vers olyan gyönyörű dolgok leírásával kezdődik, mint a “hímzett ruhák”, az “arany és ezüst fény”; a beszélő azt mondja, hogy ha birtokában lenne ezeknek a dolgoknak, akkor a vers címzettjének lábai alá terjesztené őket., Néhány sor hozzáadásához a kontextus leghíresebb sorához a teljes idézet:
” de én, szegény vagyok, csak az álmaim vannak;
az álmaimat a lábad alatt terjesztettem;
finoman futófelület, mert az álmaimon jársz.”
a beszélő Aedh, egy karakter, aki a költő saját találmányának mitológiáját alkotja két másik karakterrel együtt, együttesen “az elme elvei”néven. Yeats költészetének sok kötetében az” Aedh “helyébe” He ” lép a vers címében, és sokan, akik ezt a verset önmagukban olvassák, nem veszik észre ezt a mitológiai hátteret., Ehelyett a hatalmas végső Sort önmagában idézik, mert oly sok ember kapcsolódhat ahhoz az elképzeléshez, hogy reményeit és álmait a szeretett személyre bízza.

“kétfelé ágazik az út az egy fa, majd elvettem a járatlan utakat a”

Ez a felidéző vonal a Robert Frost (1874-1963) által nem vett útról származik, amely rendkívül népszerű, de gyakran félreértett vers. A vers látszólag leírja, hogy valaki egy “sárga fán” sétál át, majd egy villán halad át az úton. A vers arról szól, hogy e két út közül melyiket kell választani; az utak a költészet közös metaforája, és általában az élet útjait képviselik. A “kevésbé megtett út” tehát azt jelenti, hogy az életben nem szokványos utat választanak.,
azonban, ha figyelmesen elolvassa a verset, akkor látja, hogy a beszélő valójában nem a kevésbé megtett utat választotta; azt választja, amelyet eredetileg úgy ír le, hogy “talán a jobb állítás, / mert füves volt és akart viselni”. Valójában azonban mindkét út ugyanaz: “az ott áthaladó / valóban ugyanazt viselte” és ” mindkét reggel egyformán feküdt / levelekben egyetlen lépés sem taposott fekete.”Az út, amelyet a hangszóró” kevésbé utazottnak ” ír le, valójában egy másik napra mentésre kerül – egy nap, amelyről tudja, nem valószínű, hogy eljön., Ezt egy adag iróniával írja le, azt jósolva, hogy a jövőben (“ezt sóhajtva fogom mondani / valahol korosztályban, tehát”) elmondja az embereknek, hogy “kevésbé utazott”, és hogy “minden különbséget tett”, annak ellenére, hogy nem, mert jobb fényben fogja bemutatni őt. Ez tükrözi azt az elképzelést, hogy amikor visszatekint az életére az öregség szempontjából, megpróbálhatja igazolni az általa hozott döntéseket, és kiderítheti, hogy nem szokványos utat választott; annak ellenére, hogy abban az időben, jól tudta, hogy nem., Ezért a “sóhaj” – mert ő maga nem hisz benne. A vers címében is szerepel ez a megbánás érzése, amelyet az idős korban tapasztalhatunk-ami nem, mint gyakran tévesen, “az út kevésbé utazott”, hanem”az út nem vett”.

“Ha meghalok, gondold csak ezt”

gyakran idézik a kontextusból, és a Blackadder parafrázisa szerint ez a híres, kísérteties vonal Rupert Brooke ‘ s The Soldier első sora, amely az 1914 című gyűjtemény utolsó szonettje. Folytatja: “hogy van egy idegen mező sarkában / amely örökre Anglia.”Az” Anglia “téma az egész versben folytatódik; hatszor említik a vers tizennégy sorában, és olyan idilli módon ábrázolják, hogy a vers egy” angol mennyország ” gondolatával ér véget – arra utalva, hogy Isten a brit oldalon volt, nem pedig a németeké.,
A katona egy erősen idealizált és szentimentális képet képvisel a háborúról, amit sokan kételkedtek volna a háború későbbi szakaszában; 1914-ben írták, amikor az első világháború vérontásának valódi mértéke még nem bontakozott ki. Hangneme természetesen nagyon különbözik azoktól a versektől, amelyek a háború későbbi szakaszában Wilfred Owen és Siegfried Sassoon tollából merültek fel a lövészárkokból. Ironikus módon maga Brooke egy évvel később nem az árokban, hanem az Égei-tengeren halt meg, miután vérmérgezést szenvedett egy kis sebbel.,

“víz, víz, mindenhol, sem csepp inni”

Ez a sor az újságírók kedvence a nemzeti árvíz válság idején. Samuel Taylor Coleridge (1772-1834) ősi Mariner Ríméből származik, egy nagyon, nagyon hosszú ballada, amelyet egy tengerész szemszögéből mondtak, aki éppen visszatért egy epikus utazásból., A vers leghíresebb szimbóluma az Albatrosz, amely a hajót az Antarktisztól távol tartja (amelyhez vihar fújta le), csak a mariner számára, hogy lője. Kiderült, hogy ez egy olyan lépés volt, amely rossz sorsra ítélte őket, mivel felkelti a szellemek haragját, akik a hajót nyugodt vízbe szállítják, szél nélkül, hogy ne tudjon mozogni.
innen származik ez a gyakran idézett vonal: a hajó legénysége extrém szomjúságot szenved, amelyet óceánvíz (“víz, víz, mindenhol”) vesz körül, amely elsüllyeszthetetlen (“sem csepp inni”)., A vers ezután szürreálisabbá válik, egy kísérteties hajó megjelenésével, amelyen a halál kártyázik az “éjszakai mare élet a halálban” – val a mariner és társai lelkére. Egyesével a legénység többi tagja meghal, a mariner pedig felemeli az Albatrosz átkát azáltal, hogy látja a tengeri lények valódi szépségét, amelyet egyszer “nyálkás” – ként elbocsátott. Úgy gondolják, hogy ezt a rendkívüli mesét talán szakács kapitány utazásai inspirálták, akinek csillagásza, William Wales volt Coleridge oktatója., A költő Wordsworth azt mondta, hogy a vers jött egy séta után a Quantock Hills ő vette húgával Dorothy és Coleridge, amelynek során Wordsworth beszélt egy könyvet olvasott kapitány George Shelvocke, amely tartalmaz egy beszámolót a forgatás halott albatross.

“season of mists and mellow fruitfulness”

csodálatos képek felidézése az őszi örömökről, ez a sor John Keats (1795-1821) őszére nyílik, amelyet egy séta ihlette, amelyet a költő Winchester közelében tett az őszi estén 1819-ben., A három versszak, ez a rendkívül népszerű vers leírja, különböző jellemzők az ősz, kezdődik a termékenység, mozog a kemény munka a szüret ezek a gyümölcsök, valamint felkészülés a tél (a “cider-nyomja meg a”, “a magtár”, illetve a “fél-arat hogy barázda” minden említett), végül a szempont az ősz, ami látja, hogy az élet bomlás, a szavak, mint a “wailful”, “gyászolni”, illetve “puha haldoklik” létrehozásához használt értelemben a gyász, a veszteség, a tavasz, a nyár., A vers háromrészes szerkezete az idő múlásával mozgásérzetet teremt, mind kora, mind kora ősz közepétől késő őszig, mind reggeltől délutánig; az első (és leghíresebb) sor megemlíti a “ködöket”, ami kora reggelre utal. Tragikusan, ez volt Keats utolsó verse. A rossz egészségi állapot miatt a következő évben Rómába költözött, ahol néhány hónappal később meghalt.

“magányosan bolyongtam, mint egy felhő”

William Wordsworth leghíresebb versét gyakran ismeri a nárcisz cím, amely megadja az összes szükséges nyomot a vers tárgyáról. Ez ihlette egy séta a költő vette a húgát Dorothy a Lake District 1804-ben, melynek során véletlenül után egy hosszú csík nárcisz:
“én bolyongott, magányosan, mint egy felhő
Ami úszik a nagy o’ er vales dombok,
Ha egyszerre megláttam a tömeget,
Egy sereg arany nárciszok;
Mellett a tó, a fák alatt,
Csapkodott, s táncol a szélben.,”
személy szerint meglepőnek találom a “Magányos, mint felhő” hasonlatot. Ha az Egyesült Királyságban él, tudni fogja, hogy soha nem lát csak egy felhőt – az ég tele van velük. Tehát úgy gondolom, hogy ahelyett, hogy a magány gondolatát javasolnám (amint azt a vonal felületesen és teljesen a kontextusból való megfontolásával javasolhatjuk), ez a népszerű vonal valójában az ellenkezőjét ábrázolja-az ember nem magányos, amikor a természet társaságában van. Úgy tűnik, hogy ez a versben később igaz, a “magány boldogságának” említésével; a magányt ebben a versben természetesen nem negatív fényben ábrázolják., Hasonlóképpen, a nárcisz-tenger nem más, mint magányos egymás társaságában, együtt táncolnak a szellőben. Ez egy egyszerű vers, amely leírja az ember közelségét a természethez, és tavasszal még népszerűbbé tette a Tóvidéket.
annyi csodálatos verssor van, amit bele tudtunk volna foglalni, de most kifutottunk az időből. Ha van egy kedvenc sor vers, szeretnénk hallani az alábbi megjegyzéseket!

Image credits: banner; Hamlet; Tennyson memorial; tread lágyan; villa az úton; első világháború; Ancient Mariner; ősz; nárciszok.