Adam Smith a nemzetek gazdagságának fő hangsúlya a gazdasági növekedés fogalmában rejlik. Smith szerint a növekedés a növekvő munkamegosztásban gyökerezik. Ez az elképzelés elsősorban a munkaerő specializációjára vonatkozik, lényegében a nagy munkahelyek sok apró összetevőre történő lebontására. Ebben a rendszerben minden munkavállaló szakértővé válik egy elszigetelt termelési területen, ezáltal növelve hatékonyságát., Az a tény, hogy a munkások nem kell váltani feladatok a nap folyamán tovább takarít meg időt és pénzt. Természetesen pontosan ez tette lehetővé a viktoriánus gyárak növekedését a tizenkilencedik században. A futószalagos technológia szükségessé tette, hogy a munkavállaló figyelmét a gyártási folyamat egy kis részére összpontosítsa. Meglepő módon Smith felismerte ennek a fejlődésnek a lehetséges problémáit. Rámutatott, hogy ha az egyéneket világi és ismétlődő feladatok elvégzésére kényszerítik, az tudatlan, elégedetlen munkaerőhöz vezet., Ezért a forradalmi meggyőződést emelte ki, hogy a kormányoknak kötelességük volt oktatást biztosítani a munkavállalóknak. Ez abból a reményből fakadt, hogy az oktatás leküzdheti a gyári élet káros hatásait. A munkamegosztás azt is jelenti, hogy minden munkavállalót hozzárendelnek a legjobban megfelelő munkához. A produktív munka Smith számára két fontos követelménynek felel meg. Először is “kézzelfogható tárgyak előállításához kell vezetnie.”Másodszor, a munkának “többletet kell létrehoznia”, amelyet újra be lehet fektetni a termelésbe.
Smith számára egy másik fő aggodalom az érték gyökereinek nyomon követése volt., Két különböző értéket azonosított: “use value” és “exchange value”.”A koncepció a csereérték érdekelt Smith jelentősen. A gyémánt-víz paradoxon különösen zavarba ejtőnek bizonyult neki: Miért van az, hogy a gyémántok, amelyeknek nagyon kevés gyakorlati haszna van, magasabb árat parancsolnak, mint az élethez nélkülözhetetlen víz? A valódi értékforrás felfedezésével Smith remélte, hogy megtalálja a gazdasági növekedés mérésének referenciaértékét. Végül Smith telepedett labor, mint az érték forrása: az órák száma munka, hogy egy jó lehet cserélni képezi a benne rejlő értékű., (Vegye figyelembe, hogy ez nem ugyanaz, mint azt mondani, hogy egy jó megéri a termelésben töltött órák számát.) Egy áru értékét “természetes árnak” is lehet nevezni.”A természetes ár nem kell működnie, mint a tényleges költsége egy jó a piacon. A verseny azonban várhatóan a piaci árat a természetes ár felé tolja.