a mannit az ozmotikus hajtóerő csökkentésével gátolhatja a víz és a nátrium-klorid paracelluláris reabszorpcióját a proximális tubulusokban. Ezt a hipotézist érzéstelenített kutyákban vizsgáltuk. A bikarbonát reabszorpcióját nátrium-hidrogén-karbonát infúzióval állandósították, a transzcelluláris nátrium-klorid reabszorpcióját pedig etakrinsav gátolta. A glomeruláris filtrációs ráta (GFR) a vese perfúziós nyomásának megváltoztatásával változott., A mannit infúzió csökkentette a nátrium-klorid reabszorpcióját 62 +/- 5% – ig 33 +/- 5 a szűrt terhelés% – a. A reabszorbát ozmolalitás számított növekedése, átlagosan 82 +/- 6 mOsm / ttkg H2o, a nátrium-hidrogén-karbonátnak köszönhető, és a plazma ozmolalitásának emelkedésével egyenlővé vált. Mannit koncentráció átlagolva 81 +/- 7 mM a plazmában és 101 +/- 12 mM a vizeletben. A reabszorpció és a GFR (glomerulo-tubularis egyensúly) közötti lineáris összefüggés a mannit infúzió előtt és után azonos GFR tartományban maradt. A mannit infúzió 2, 6-ról 1-re csökkentette a nátrium-klorid reabszorpcióját.,4 mól minden egyes mól nátrium-hidrogén-karbonát újra felszívódik. A mannit infúzió során az acetazolamid a kontroll kísérletekhez hasonlóan gátolta a nátrium-hidrogén-karbonát reabszorpcióját, de kevésbé csökkentette a nátrium-klorid reabszorpcióját. Megállapítottuk, hogy a víz reabszorpciójának csökkenése a paracelluláris folyadékban a nátrium-hidrogén-karbonát koncentrációját növeli annyira, mint a mannit koncentrációját a plazmában és a glomeruláris filtrátban. A proximális tubulusok mentén a nettó ozmotikus erő fokozatosan csökken, ahogy a mannit koncentrációja emelkedik, csökkentve a víz és a nátrium-klorid reabszorpcióját.