Krisztus nem azért jött a világba, hogy aranyért meghaljon.
—Bartolomé de las Casas
ki a szomszédom? Ez a kérdés az evangéliumok egyik kritikus kérdése. Végül is, amint Jézus megerősíti egy érdeklődő írástudónak, örök életünk azon múlik, hogy szeretjük Istent és a felebarátunkat, mint magunkat. Tehát az írástudó kérdése: “ki a szomszédom?”nem lehet relevánsabb., Jézus a jó szamaritánus példázata útján válaszol. Ezzel átvág minden olyan egyszerű gondolatot, hogy “szomszédunk” egyszerűen az a személy, aki a szomszédban él, vagy ugyanabban a “környéken” él, aki úgy néz ki, mint mi, vagy megosztja értékeinket.
Bartolomé de las Casas (1484-1566), Dominikai szerzetes és az egyik első európai, aki ezen a féltekén lépett be, újabb választ kínál a kérdésre. Története további kérdést vet fel: kik azok a mi világunkban, akik “nem számítanak”, akiknek az emberisége nem mérhető fel, akiknek törekvései és igényei nem a mi aggodalmaink?, Hogyan reagálnánk, hogyan szerveznénk meg az életünket, ha azt hinnénk, hogy megmentésünk a kérdésre adott válaszon nyugszik?
három kis spanyol hajó érkezése a Bahama-szigetek kék partján 1492-ben a kultúrák példátlan ütközésének kezdetét jelentette. A spanyol felfedezők és királyi pártfogóik számára az” új világ “” felfedezése ” olyan volt, mint egy kincsesláda megnyitása. De az őslakos népek számára, akiket Columbus indiánoknak nevezett, a feledés kezdetét jelezte. A legtöbb betolakodó számára ez nem volt komoly megfontolás., Véleményük szerint az indiánok primitív, kisebb fajta voltak; ahogy Arisztotelész tanította,néhány ember rabszolgának született, mások pedig mestereknek. Míg az egyház támogatta a hódítást, mint az evangélium kiterjesztésének lehetőségét, kevés teológus volt abban az időben, aki készen állt arra, hogy az indiánokat teljesen emberinek és egyenlőnek lássa Isten szemében. Az egyik, aki nem volt a Dominikai Barát Bartolomé de las Casas, aki annyira érintette, amit látott a korai évtizedekben a honfoglalás, hogy szentelte hosszú életét, hogy felhívja a felháborodás és tanúskodni előtt közömbös világ.,
aranyozott kegyetlenség
rendkívüli mértékben las Casas életét az indiánok sorsához kötötték. 8 éves fiúként tanúja volt Columbus Sevillába való visszatérésének az új világba tett első útja után. Lenyűgözve a fiatal fiú figyelte, ahogy az óceán admirálisa parádézott az utcákon, hét Taino indiánok kíséretében (egy nagyobb szám túlélő maradványa, aki elkezdte az utazást). Mint emlékeztetett, “nagyon szép, piros színű zöld papagájokat”, valamint ékszereket és aranyat vittek magukkal”, és sok más dologról még soha nem láttak vagy hallottak Spanyolországban.,”
apja gyorsan feliratkozott Columbus második útjára, és 1502-ben Bartolomé először Hispaniolába (jelenleg Haiti És Dominikai Köztársaság) utazott. Később Rómában a papságért folytatott tanulmányok után visszatért az új világba, ahol káplánként szolgált a kubai spanyol hódításban. Bár egy pap, ő is részesült a hódítás, mint a tulajdonos egy encomienda, ültetvény Indiai behúzott munkások.
ezekben az években tanúja volt az ördögi kegyetlenség jeleneteinek, amelyeket később szigorú részletekkel krónizált., Ő leírta, hogy a páncélozott Spanyolok volna kibékíteni, egy falu a kezdeményező mészárlás; hogyan lett rabszolgává a foglyaikat, majd büntetni, aki fellázadt levágjuk a kezét; hogy ők küldenek, hogy meghaljanak, hogy idő előtt át túlmunka a bányában ültetvények. A jelentések alapján, mint azt gyakran megjegyezte, a “mit láttam,” szereplő számlák a katonák hirtelen rajz a kard “nyitni a hasukat” a férfiak, nők, gyermekek, öregek, “akik ültek, ki őr, rémült,” úgy, hogy “belül két credos, nem egy ember, mind ott maradt életben.,”
Az ilyen jelenetek, amelyeket állandóan az emlékezetében játszott, egész életében kísértette las Casas – t. Ők is megkezdték a megtérés folyamatát, mivel a spanyol pap fokozatosan disszidált a saját honfitársai okától, és azonosította azokat, akiket nem személyként kezeltek, nem számít, hogy “kevesebb értékű, mint az utcai trágya.”
1514-ben a 30 éves las Casas feladta birtokait és a birtokában lévő indiánokat, és kijelentette, hogy megtagadja a feloldozást minden olyan keresztény számára, aki nem tenné ugyanezt., Végül csatlakozott a Dominikai rendhez, és az őslakosok szenvedélyes és prófétai védelmezője lett. Több mint 50 éven át utazott oda-vissza között az Új Világban, a bíróság a Spanyol kísérlet át a könyveket, leveleket, majd prédikálni, hogy ki a kegyetlen, a hódítás, amelynek legitimitását, nem csupán a szélsőség, ő megtagadta.
egy alkalommal egy püspök megunta a Dominikai 7000 gyermek haláláról szóló beszámolót, és félbeszakította, hogy megkérdezze: “mi ez nekem és a királynak?,”Nagy felháborodással las Casas így válaszolt:” Mi az, hogy őlordsága és a király, hogy ezek a lelkek meghalnak? Ó, nagy és örök Isten! Ki van ott, akinek ez valami?”Las Casas számára az indiánok embertársaik voltak, ugyanolyan szomorúsággal, ugyanolyan tiszteletre jogosultak. Ezzel a betekintést követte, hogy minden uncia aranyat kivont munkájuk volt lopás; minden méltatlanság rájuk volt bűncselekmény; minden halál-a körülményektől függetlenül – volt cselekmény gyilkosság.,
bár a spanyolok fő vonzereje az új világban az arany volt, a hódítást látszólag evangélikus motivációk indokolták. A pápa engedélyezte az indiai lakosság alávetését az evangélium beültetésének és megmentésük biztosításának céljából., Las Casas azt állította, hogy a feladatokat a konkvisztádorok kiderült, az igaz vallás: “annak érdekében, hogy gild egy nagyon kegyetlen, durva, zsarnokság, amely elpusztítja, így sok faluban az emberek, kizárólag kedvéért lehetőség a kapzsiság, a férfiak pedig ad nekik aranyat, az utóbbi, akik maguk sem tudják, hogy a hit, használja az ürüggyel, hogy a tanítás, hogy mások ezáltal megvalósítani, akár az ártatlan annak érdekében, hogy a kivonat a vér a vagyon, amelyet ezek az emberek úgy tekintenek, mint az isten.”
A keresztre feszített Krisztus jelenetei
szégyenteljesen elmesélte egy kubai indiai herceg történetét, aki életben égett., Mivel egy karóhoz volt kötve, egy ferences szerzetes beszélt hozzá Istentől, és megkérdezte tőle, hogy szeretne-e a mennybe menni, és ott élvezni a dicsőséget és az örök pihenést. Amikor a herceg megkérdezte, hogy A keresztények is elmentek-e a mennybe, és biztosak voltak benne, hogy ez így van, azt válaszolta, hogy nem akar odamenni, “hanem inkább a pokolba, hogy ne legyen ott, ahol a spanyolok voltak.”las Casas keserű iróniával jegyzi meg:” ez az a hírnév és becsület, amelyet Isten és hitünk szerzett az Indiába látogató keresztények segítségével.,”
de las Casas teológiai meglátásai messze túlmutattak az indiánok emberi méltóságának egyszerű megerősítésén. Szenvedéseikben azt állította, hogy az indiánok valóban képviselték a keresztre feszített Krisztust. Így írt: “elhagyom a független Jézus Krisztust, a mi Istenünket, megkorbácsolták, megverték és megfeszítették nem egyszer, hanem több ezer alkalommal.”
las Casas esetében a társadalmi igazságosságon kívül Jézus Krisztusban nem lehet üdvösség. Így a kérdés nem az volt, hogy az indiánokat “meg kell-e menteni”; a súlyosabb kérdés a spanyolok megmentése volt, akik Krisztust üldözték szegényében., Jézus azt mondta, hogy örök sorsunk azon múlik, hogy bánunk-e a rászorulókkal: “éhes voltam, és te megetettél engem meztelenül, és felöltöztettél…. Amennyiben ezeket a dolgokat a legkisebb testvéreimmel és testvérnőimmel is megtetted velem” (Mt 25:31-40). Ha ezeknek a dolgoknak a elmulasztása elég volt ahhoz, hogy egyet a pokolba engedjen, mi lenne az új világ helyzetével, ahol Krisztus az indiánok képében igazságosan mondhatta: “felöltöztem, meztelenre vetkőztél, jól táplált voltam, és éheztetett.…”?
Las Casas nem ellenezte az evangelizáció célját., De ezt soha nem lehetett erővel elérni. “Az igaz vallás tanításának egyetlen módját az Isteni Gondviselés hozta létre az egész világ és minden idők számára, vagyis azáltal, hogy meggyőzte a megértést az értelem révén, és gyengéden vonzotta vagy buzdította az akaratot.”Mondanom sem kell, az ilyen nézetek a vallásszabadság, a jogok, a lelkiismeret, a kapcsolat a megváltás, illetve a társadalmi igazságosság volt előrehaladott az idő, sőt, voltak, alig illeszkedik a Katolikus Egyház, míg a Második Vatikáni zsinat. Még akkor is keserűen vitatkoztak.,
mindazonáltal las Casas megnyerte a meghallgatást Spanyolországban, ahol az indiánok védelmezőjének nevezték el. Egy ószövetségi próféta szenvedélyével kijelentette: “az oly sok kiömlött emberi vér sikolyai most elérték a mennyet. A föld már nem képes elviselni az emberi vér ilyen áztatását. Azt hiszem, a béke angyalai, sőt Isten is sírhat. A pokol egyedül örül.”De erőfeszítései kevés különbséget tettek.
1543-ban, amikor a spanyol udvari tisztviselők szívesen megszabadultak tőle, las Casast püspöknek nevezték el., Miközben elutasította a perui Cuzco gazdag látásának ajánlatát, elfogadta a dél-mexikói Chiapas elszegényedett régióját. Ott azonnal elidegenítette nyáját azzal, hogy ismét megtagadta a feloldozást minden olyan spanyol számára, aki nem szabadította fel Indiai rabszolgáit. A spanyol bíróság “őrültnek” minősítette, és számos halálos fenyegetést kapott. Végül lemondott püspökségéről, és visszatért Spanyolországba, ahol úgy érezte, hogy hatékonyabban tudja perelni ügyét., Részt vett egy epikus vitában a nap egyik vezető teológusával, megvédve az indiánok emberiségét, a vallásszabadsághoz való jogukat, és megkérdőjelezte a honfoglalás jogszerűségét. Harcolt az encomienda-rendszer felszámolásáért is, és megírta a honfoglalás történetét és “az indiaiak pusztulását”.”Ekkorra Hispaniola egykor hatalmas bennszülött lakosságát 200 lélekre csökkentették. Las Casas 1566.július 18-án, 82 éves korában halt meg szerzetesi cellájában, és bevallotta testvéreinek bánatát és szégyenét, hogy nem tudott többet tenni.,
Las Casas Öröksége
ötszáz évvel Amerika “felfedezése” után, Mit tegyünk erről az életről, erről a tanúról? Az emberi egyenlőségről és a vallásszabadság védelméről szóló írásai miatt las Casas megérdemli, hogy az eszmék történetében nagy jelentőségű politikai filozófusként emlékezzenek rá. De amikor határozottan megkérdőjelezte Krisztus azonosítását a kereszténység okával, javasolta az evangélium újrakalibrálását, amely továbbra is választ vált ki., 1968-ban a kolumbiai Medellínben ülésező latin-amerikai püspökök megvizsgálták kontinensük társadalmi struktúráit-sok tekintetben a korai hódítás örökségét -, és ezt a valóságot bűnnek és intézményesített erőszaknak nevezték. Az evangélium prédikálása ebben az összefüggésben szükségszerűen magában foglalja a szegények világába való belépést és az igazságért folytatott küzdelmet.
egy ilyen szemléletváltást és hűséget vállalva a püspökök lemondtak a gazdagokkal és hatalmukkal való régi azonosulásukról, és új álláspontjuk heves reakciót váltott ki., Ahogy Dom Hélder Câmara, a las Casashoz hasonló ruhából kivágott bátor Brazil püspök megjegyezte: “amikor a szegényeket etetem, szentnek hívnak. Amikor azt kérdezem, hogy miért van annyi szegény és éhes, kommunistának hívnak.”A következő években sok pap, nővér és laikus katolikus felvetette ezt a kérdést, végzetes következményekkel. Oscar Romero, San Salvador prófétai érseke szavaival: “aki elkötelezett a szegények iránt, ugyanazt a sorsot kell kockáztatnia, mint a szegények., Salvadorban pedig tudjuk, mit jelent a szegények sorsa: eltűnni, megkínozni, foglyul ejteni és holtan találni.”
az 1970-es és 80-as évek évtizedeiben ezeknek a szavaknak az igazságát a Latin-amerikai keresztény mártírok tízezreinek életében játszanák le. Magában foglalta Romero érseket, egy olyan püspököt, mint las Casas, akinek megtérését a szegények “Megrázott Krisztusával” való találkozása ösztönözte. 1980-ban meggyilkolták, amikor El Salvadorban misét mondott, és a szegények hitéből és küzdelméből született új egyház szimbólumává vált., Halála az Amerika eredeti “evangelizációjában” rejlő elhúzódó ellentmondások erőteljes jele volt—hogy 500 évvel Kolumbusz megérkezése után, a Megváltónak nevezett földön egy püspököt meggyilkolhatnak gyilkosok, akik keresztényeknek nevezték magukat, valóban a keresztény értékek hűséges védelmezői.
Las Casas a korszakváltás idején élt, amelyben az új, példátlan valóság új kérdéseket vetett fel. Az indiánok valóban emberek voltak? Az idő múlásával erre a kérdésre véglegesen válaszoltak—legalábbis elméletben. De a gyakorlatban?, A rabszolgaságot az Egyesült Államokban csak 150 évvel ezelőtt szüntették meg, legalizálták a szegregációt a saját életünkben. De milyen mértékben tekintjük valóban a “másiknak” kijelölt személyek életét a sajátunkkal egyenlőnek? Egy olyan globális gazdaságban, amely nagyrészt a világ legszegényebb lakóitól a leggazdagabb lakosokig gazdagságot és erőforrásokat szifonál, ki tudja megmondani, hogy Isten vagy arany, amit valóban imádunk?, Ahogy folyamatosan pusztítjuk a bolygó pótolhatatlan természeti erőforrásait, és gondatlanul aláássuk a fenntartható élet szövetét a földön-mindezt a rövid távú nyereség érdekében -, ki mondhatja, hogy túljutottunk a kegyetlen konkvisztádorokon, akiket las Casas “farkasok, tigrisek és éhes oroszlánok” ábrázoltak áldozataik vérén?
jóval las Casas halála után írásai a “fekete legenda” alapjává váltak, amely erős fegyver a protestáns katolicizmus és a spanyolellenes propaganda szolgálatában., A múlt század véres történelmének fényében nehezebb bizonyságot adni az Inquisi-tion földjéről származó sajátos Ibériai aberrációnak. Valójában írásai jelentik a legmélyebb kihívást az egyház szerepére korunkban. A mai igazságtalansággal és erőszakkal szemben, szemben az emberi túlélést fenyegető összes fenyegetéssel, A keresztények az áldozatok oldalán állnak, vagy azokkal, akik profitálnak a szenvedésükből?, A jezsuita filozófus és teológus Ignacio Ellacuría El Salvador, aki együtt Romero később csatlakozik a Társaság mártírok, beszélt a ” keresztre feszített népek történelem.”Mint las Casas a” megkorbácsolt India Krisztusáról ” beszélt, Ellacuría összehasonlította a szegényeket Jahve szenvedő szolgájával. Eltorzult jellemvonásaikban felfedezte Krisztus folyamatos jelenlétét és szenvedését—a világ bűnei miatt., Ennek fényében azt mondta, a keresztény feladata nem egyszerűen a kereszt imádása vagy a szenvedés misztériumának szemlélése volt, hanem “a keresztre feszített keresztet levenni”—hogy együttérzéssel és hatékony szolidaritással csatlakozzon hozzájuk.